Péterfy Gergely – Péterfy Bori: Mese a koldusról és az árnyékról

Egyszer régen egy öreg, vak koldus korán reggel letelepedett egy városka piacán a templom lépcsőjére. Nem véletlenül választotta ezt a helyet: közel volt a hurkaárusok és lángossütők bódéihoz, ahol napközben a legtöbb nép tolong. Amikor eljön a dél, és a tűző nap perzseli a poros piacteret, s a sok nép izzadva, pilledten tántorog, a templom tornya épp a lépcsőre veti az árnyékát. Akkor majd hűvösbe húzódnak hurkát eszegetni, s jut egy kis maradék, hurkavég, kenyérhéj, uborka. Ráadásul teli gyomorral az emberek könnyebben is adakoznak.

A koldus elégedetten nézett a nap elébe.

Történt azonban, hogy mire valóban eljött a dél, és az izzó napsütés felhevítette a piacteret, s az emberek elkezdtek az árnyékos templomlépcső felé szállingózni, egy ifjú vándorénekes érkezett szamárháton. Megállt a piac közepén, a tűző napon, lekászálódott a szamárról, hátradobta szőke fürtjeit, és szárnyaló, csengő hangon énekelni kezdett.

Az emberek megtorpantak, füleltek. Lassan az énekes köré gyülekeztek, és tűző nap ide, vagy oda, tátott szájjal hallgatták. Vagy éppen hurkát, lángost eszegetve.

A koldus pedig ott ült egyedül a hűvösben, senki nem dobott neki rézpénzt, de egy kenyérhéjat, egyetlen uborkavéget sem.

- Ó, Krisztusom – sóhajtott a koldus magában – mért vagy velem ilyen komisz? Mért hagytad, hogy ez a hitvány vándorénekes elvegye a kenyerem?

Jézus Krisztus véletlenül épp arra járt halárusnak öltözve, és meghallotta, hogy zsörtölődik magában az öreg. Letelepedett hát mellé, és így szólt.

- Azt várnád, hogy elvegyem az énekestől a hangját, csak azért, hogy te, aki ráadásul nem is értesz semmihez, csak a szánalomkeltéshez, jobban érezd magad és jóllakjál?

- Nem, uram ezt nem kérhetem… hogyan is akarhatnék másnak rosszat épp én, aki a többiek könyörületéből élek?

- Na látod! – mondta erre Krisztus elégedetten. – Ne aggódj te semmit, öreg. Ez a világ jól van berendezve, apám teremtette, ért hozzá. Meglátod, minden rendben lesz!

Azzal barátságosan hátba vágta az öreget, és tovább sétált. Közben a nap még hevesebben, még elviselhetetlenebbül sütött. Olyan hevesen, mint talán még soha. A piactéren állók megelégelték a forróságot, és mindenki, de még az árusok is, portékájukat kosarakba rakva, behúzódtak a torony hűvösébe, a lépcsőre, s az öreg koldusnak bőven jutott alamizsna.

A mesét ihlető gyerekrajz Fejes Gyula munkája: